MM Woodworks Csapata
Bemutatkozás
Családi kisvállalkozásként férj és feleség (Rita és Neil), kézzel készítjük fajátékainkat nagy szeretettel csornai műhelyünkben. Bizonyos termékeiket pedig Viki (Rita nővére) festi kézzel, részletgazdag, egyedi, különleges stílusban.
Neil, Oxfordban született és nőtt fel, 2009-ben ismerkedett meg Ritával, akivel végül Magyarországra költözött 2015-ben, egy Győr melletti kis faluba. Mindig is álma volt a két kezével alkotni, és azzal "keresni a kenyerét", végül a 2020-as pandémia is úgy alakitotta, hogy MM WW megszületett. Neil nagyon tehetséges, nagy precizitással készíti termékeink legnagyobb és legmütyüribb fa alkatrészeit is. Már szépen beszél magyarul, imád itthon, és fantasztikus apukája Ábelnek és Emíliának.
Rita: a termékek tervezője, ötletgazdája és immár több terméknél is a megvalósítója, akinek az MM WW vállakozás a 3. szerelemgyermeke Ábel és Emília után. Angliában óvónői majd marketing diplomát szerzett, majd hazaköltözése után itthon is marketingvezetőként dolgozott.
5 évig aztán főállású édesanya volt, mikor egyre több különleges fajáték ötlete és terve született, melyek ma az MM WW repertoárját képezik. Ő keze munkája a hinták festése, a Folyami Kövek és a Reggeli szett készítése, továbbá minden ami háttér admin munka, csomagolás, ügyfélszolgálat és marketing teendők.
Viki már kicsi korában is imádott rajzolni. Egyik legkedveltebb termékünket, a rovarbandát ő rajzolta meg. Ez, valamint bizonyos festett portékánk az ő kezei közt kel színekre. Magyar' és filmes diplomája után bejárta a fél világot, közben jógaoktatói végzettséget szerzett. A szíve és a magyar nyelv iránti rajongása azonban hazahozta, itthon lelt igazán békét és teljességet. Párjával gyakran kerekednek felfedező útra kincsekkel teli Hazánkban. Most egy folyómenti pici rábaközi faluban élnek, és egy erdőszéli parasztházikóban festegeti/rajzolgatja bizonyos "terméseinket".
Elérhetőség:
Email: info@mmwoodworks.hu
Facebook
Instagram: @mmwoodworks.2020
+36 70 342 1830